2013. március 20., szerda

Egy lány, aki példakép szeretne lenni - Jada Sezer interjú

Ciao Bella,



Mikor februárban London felé vettem az irányt a Brit Plus Size Divathétvége felé, több név is szerepelt a listámon, akikkel feltétlenül szerettem volna személyesen is megismerkedni. Ezen lista egyik kiemelkedő tagja a gyönyörű plus size modell, Jada Sezer volt, akinek fürdőruhás képét már jól ismertem, hiszen az esemény logóján ő szerepelt. 



Természetesen többet láttam benne, mint egy gömbölyded testet, különösen miután egyik interjújában az alábbi mondatot olvastam: „Nem csak modell szeretnék lenni, hanem példakép”. A divateseményt megelőző hetekben leegyeztettünk egy interjút és ez a 23 éves szépség boldogan válaszolt kérdéseimre és mesélt életéről, felfelé ívelő karrierjéről és álmairól. 


Cupcake&Pearls:  Már az egész világ ismeri azt a bizonyos fürdőruhás képed, de csak kevesen tudják, hogy indult a karriered?


Jada Sezer: Mint a legtöbb lány, én sem modellként láttam meg a napvilágot (felnevet), pszichológia szakon szereztem diplomát és egyik nap egy barátom kérésére modellt álltam pár fotó erejéig. A visszajelzések annyira pozitívak voltak, hogy úgy döntöttem, kipróbálom magam plus size modellként és 2012 márciusában a Hughes Models ügynökség leszerződött velem. Ami eleinte csak jó mókának indult, mára már a megélhetésem, hiszen 2012 júliusa óta „főállású” modell vagyok és komolyan veszem a karrierem építését. Számos izgalmas projekten túl engem ért a megtiszteltetés, hogy a Brit Plus Size Divathétvége hivatalos logóján szerepeljek.


C&P: Ez utóbbi mindenképpen jelentős lépés, amihez ezúton is gratulálok! Említenél még párat a munkáid közül?

Evolve magazin címlapján

J.S.: A legfrissebb munkám közül a Debenhams céggel közös projektet emelném ki de dolgoztam már a Sainsbury-nek és a Shapewear-nek is. Izgatottan várom az Asos Curve fotózást, ami jövő héten veszi kezdetét! (jelen interjú február 15-én készült, az Asos Curve oldalán múlt hét óta láthatóak Jada fotói, a szerk.)


C&P.: Mind nagyon izgalmasan hangzik, alig várom az Asos képeket! Mivel a tested karbantartása fontos része a munkádnak, adja magát a kérdés: hogyan éred el ezt a hibátlan megjelenést, mi a titkod? Genetika csupán?

Asos Curve

J.S.: Török és spanyol felmenőkkel rendelkezem, így a mediterrán konyha és a bőséges étkezés életem része volt mindig is (felnevet) – már kisgyerekként is nagynak számítottam. Mindig is magasabb és teltebb voltam az átlagosnál, bár a bőröm feszességével sosem volt gond. Bevallom imádok jóízűeket enni, de természetesen tudatosan és egészségesen táplálkozom és odafigyelek magamra. Fontos azonban, hogy tiszteljük a kultúrális örökségünket!


C&P: Testünk mint kulturális örökség – ez érdekesen hangzik! Kifejtenéd mire is utalsz?


J.S.: Véleményem szerint önmagunk elfogadásához és megszeretéséhez vezető út a gyökereknél kezdődik: az evés, a főzés mind része őseink történelmének és hátterünknek. Egy tál szaftos kebab a török kultúrám egy része – miért is utasítanám ezt vissza? Büszkék kell, hogy legyünk őseinkre – és a konyhaművészet része kulturális örökségünknek! 


C&P.: Ez így igaz! És ha már felszaladt pár extra kg, mit tanácsolnál a picit teltebb lányoknak?


J.S.: A legfontosabb, hogy fogadd el a tested – legyen az bármekkora is, hisz a tiéd így tekints rá szeretettel! Amint elfogadod magad jöhet a következő lépés: megtanulni, mi áll jól és mely stílust érzed igazán magadénak.   Ne kínozd magad azzal, hogy olyan üzletbe mész, ahol nincs a méretednek megfelelő kínálat – inkább fedezd fel a teltebb nőket kiszolgáló üzleteket és online webshopokat. A kis méretű ruhákkal csak feleslegesen dühítenéd magad, amire semmi szükséged nincs! Fedezd fel a stílusod amivel kifejezheted milyen is vagy igazán!

Brit Plus Size Divathétvége kifutóján


C&P: Nagyon szenvedélyesen beszélsz a pozitív testkép kialakításáról és önmagunk elfogadásáról – akár egy példakép!

 
J.S.: Igen, az szeretnék lenni, aki másokat ösztönöz és inspirál, aki önbizalomra tanít és segít másokat, hogy megtalálják külső és belső összhangjukat! 


C&P: Nagyon köszönöm az inspiráló szavakat!

Meséltem Jada-nak a Pluszos Szépségek mozgalmamról, ami teljesen felvillanyozta hiszen ő is azt vallja, a nőknek végre fel kell ismerniük valódi értékeiket. Kíváncsi voltam arra is, vajon ennek a csodaszép modell mit gondol arról, vajon milyen „plusz” tesz széppé egy nőt. A válaszra nem kellett sokat várnom „Légy hű önmagadhoz, az értékeidhez és elveidhez pedig ragaszkodj!” Fontos és mély gondolatok ezek, hisz ez a lényeg: légy hű önmagadhoz, ne akarj másvalaki lenni! Ne hasonlítsd magad másokhoz – hiszen végül Neked kell a tükörbe nézned és ugyanazt a Nőt látni, akire büszke lehetsz, aki hű maradt elveihez és becsületes életéhez.
A külcsín mellett megbizonyosodtam arról, hogy Jada egy intelligens, két lábbal a földön járó,  erős nő, akiből árad a kedvesség. Bárhová ment, a figyelem rá irányult, és pozitív gondolkodása, közvetlensége,  humora tökéletesen kiegészíti szépségét. Ő egy igazi Pluszos Szépség – aki büszkén csatlakozott a Pluszos Szépségek mozgalmamhoz!

Csók, puszi, pá édeseim
Zsuzska 

1 megjegyzés :

  1. jujj. ezt a bejegyzést elolvasva,én is büszkén viselem a plusz kilóimat :))

    www.beautyandfashion-makeup.blogspot.com

    VálaszTörlés