2013. január 15., kedd

Évi, a szívárványszínű NŐ (Pluszos Szépségek)

Ciao Bella!

Évivel a blog illetve annak Facebook oldala kapcsán találkoztam. Mivel mindig is mondom: a távolság nem lehet akadály, így először interneten vettük fel a kapcsolatot s egy koncert miatt Budapesten járt, így alkalmunk nyílt személyesen is találkozni.

Nem is akármilyen koncert – hisz ő volt a színpad közepén! Évi egy blues együttes énekesnője, s a helyszínre érve egyből kiszúrtam egy szivárványszínekbe öltözött, fürtös hajú lányt – nem  volt nehéz kitalálni, ő az én emberem. Vele is, akárcsak az eddig megismert Szépségekkel, nagyon gördülékenyen indult a beszélgetés, a tipikus „mintha már ezer éve ismernélek” érzés kerített mindkettőnket hatalmába. 


A színeken kívül ami egyből feltűnt az a helyes farmerszoknya, amit viselt így egyből rá is tértünk minden teltebb nő tipikus dilemmájára: szoknyát merjünk vagy ne? Évi világ életében az erősebb csontozatú nők táborába tartozott és ahogy anyukáját idézte: „Én előbb tanultam meg gurulni, mint járni!”  így gyerekkora óta figyelte testét és az évek során megtapasztalta saját testalkatának előnyeit (mert bizony az is van ám, még egy kerekebb nőnek is,  bármennyire hihetetlen!). Szerencsésnek mondanám, hiszen csodás homokóra testalkata van, véknyabb felsőtesttel és ügyesen bánik az idomaihoz illő ruhadarabokkal, így inkább szoknyapárti, mint nadrág – és milyen jól teszi! Remekül kiemeli sziluettjét egy jól megválasztott A vonalú, térd fölött érő szoknya, hozzá illő felsőrésszel! 

Azonban Évi is megjárta már a hadak útját ami önmaga megszeretéséig vezetett – hiszen ahogy elmesélte, tinédzserként kipróbálta az összes létező diétát (sokszor mindet egyszerre) és sajnos ennek következményeként érzékenyebb a gyomra az átlagosnál. Nagyon fontosnak tartom, hogy ha úgy érzitek, szeretnétek pár kilótól megszabadulni s ehhez valamilyen diétába is fogtok a gyors siker érdekében (s ezek rendszerint a brutális koplalós, savas levet iszogatós fajták), ne eszetlenül tegyétek! Ahogy Évi példája mutatja – nagy árat fizethettek érte! Persze engem is elkap néha a gépszíj és leadnék pár kilót, és ahogy az mással is szokott lenni: azonnali hatást vár az ember. Ilyenkor felteszem magamnak a kérdést, mennyire reális azt elvárni, hogy a kilók, amik hónapok vagy évek alatt rakódtak rám – most egy csapásra leugorjanak? Nyilván egyértelmű a válasz – szóval türelem, türelem!

Évi kilókkal folytatott fiatalkori harcát egy sajnálatos baleset is nehezítette így a sportot mellőzni kényszerült, ám a biztos családi háttér, ahol szeretet és elfogadás vette (és veszi) körül - sokat segítettek abban, hogy egy percig se érezze magát kellemetlenül gömbölyded formái miatt. Tiniként sokkal inkább a család, a barátok és a színház szenvedélyes szeretete töltötte meg tartalommal mindennapjait, mintsem a diszkó vagy a lázadó rock koncerteken való részvétel. Amint a zenére terelődött a szó, felcsillant a szeme és szenvedéllyel mesélt énekesi szárnybontogatásairól és ami különösen tetszett az az értékrend, amit képvisel és ami meghatározza gondolkodásmódját. Amikor ugyanis rákérdeztem, kissé provokatív módon, nem félt-e a színpad közepére kiállni vagy a katedrára (ugyanis kommunikációt is tanít), akkor kerek perec megfogalmazta: a belső értékei, a szakmai hozzáértése és képességei határozzák meg, milyen ember is ő s nem pedig a feneke körmérete!

És mennyire igaza van! Különösen felszínes és sivár emberi jellemvonásnak tartom a külső alapján történő ítélést. Hiszen a kép, amit látsz vajmi’ keveset árul el az adott illetőről – aki pedig csak az alapján helyez Téged, Szépségem egy adott skatulyába, hogy hányas méretű nadrágot hordasz...ppffff.. erről ennyit!

Évi elmesélte, a párkapcsolatokkal sosem állt hadilábon, hiszen kellő magabiztossággal viselkedett mindig is a férfiak társaságában, így megfordította azt a bizonyos fegyvert, amit annyiszor hallok teltebb nőktől: „Ennek a helyes pasinak én biztosan nem kellek, szóba sem állna velem”.  Hiszen felismerte értékeit és tudta, milyen társat akar – s a fenti mondat gazdái semmiképp nem tartoztak ebbe a csoportba. Azonban az ő szerelmi története még engem is büszkeséggel tölt el és joggal állítom, MINDEN olyan kerekded nőnek visszaadja a hitét, aki nem bízik abban, hogy kellhet egy úgynevezett „jó pasinak”. Évi férje ugyanis (figyelem!!)  10 évvel fiatalabb (!!!) és táncos (kitaláljátok ugye? igen...szoborszerű testtel)! Nyilván nem ezek a legfontosabb tulajdonságai és nem is ezek miatt van vele ez a lány – de lássuk be, alapvetően ezt senki nem hinné el, nemde? És hogyan is lehetséges ez?

Szépségem, a válasz roppant egyszerű: Évi elfogadta és szereti önmagát. Testének minden előnyével (ugye ez a rész könnyű) és hátrányával együtt! Boldogan és mosolyogva néz a tükörbe, mert a játékos hajtincseitől keskeny derekán  vagy épp szélesebb csípőjén át a kis lábujjáig minden szeret önmagán és ezt a képet sugározza kifelé, mások irányába is. 

Évi humora is teljesen magával ragadott, folyamatosan kacarásztunk mint két tini. Ahogy ő mondja, ha valaki találkozik vele, egyébként is sokkal hamarabb a boglyas hajára, a színes harisnyáira vagy a feltűnő ékszereire figyel fel elsőként –nem pedig „zsírszövetei terjedelmére”.
A kérdésre, miszerint miket tart legfontosabb értékeinek, ezt válaszolta: „Az erő és az őszinteség. Az élet minden területén. Legyen szó kötelességtudatról, munkáról, tanulásról, szeretetről, családról,szenvedélyről... szerencsére a környezetem és a szeretteim megadják nekem azokat az energiákat, amikből táplálkozhatok. Emellett megfelelő humorral tudom kezelni ezt a minket körülvevő, őrült világot és nem kevésbé fura lakóit... :-)”

Ami az öltözködési stílusát illeti – imádtam a színeit! A lábszárvédőtől a kis boleróig minden színes volt rajta találkozásunk alkalmával, mégsem nyújtott „vásári” hatást, mert az összhatás, ahogy összeválogatta a darabokat harmonikus és ízléses volt. Sokan félnek a színektől de én mindig azt mondom, nem kell egyszerre egy szivárványt magunk köré tekerni (hacsak nem Évihez hasonlóan bevállalósak vagyunk), de egy kiegészítő, egy sál simán belefér és élettel tölt meg még egy egyszínű szürke, fekete, bézs ruhát is! 

Beszélgetésünknek a zenekar hívó szava vetett véget, hiszen Évit szólította az édes kötelesség, a színpad. A koncert energikusan fergetegesre sikeredett, a blues dallamok senkit sem hagytak mozdulatlanul – én is azon vettem észre magam, hogy jár a lábam. Évi nem csak bájos, kedves, szókimondó, életvidám személyiségével, hanem hangjával is levett a lábamról és az ő története is remélem erőt ad azoknak a Szépségeknek, akik még az önmaguk elfogadásához vezető út előtt állnak.

Csók, puszi, pá édeseim
Zsuzska
 

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése