2012. augusztus 23., csütörtök

Bring it on, baby avagy próbáld fel/meg!

Ciao Bella!

A mai outfitem kapcsán eltűnődtem, vajon egyedül rám jellemző-e, hogy sokszor már gondolatban elvetek egyes ruhadarabokat anélkül, hogy legalább felpróbálnám őket? Aztán ahogy virtuális bolyongásom során összefutottam néhány "önsegítő" pluszos (amerikai) blogba rájöttem, nem vagyok egyedül ezzel (sem).

Idén nyáron kicsit visszanyúlva a 80-as évek C.C. Catch ill Flashdance inspirálta kötött fejpántos időkre, előtérbe kerültek a kötött ill horgolt ruhadarabok. Nálunk a Süel (csekkolhatod FB-on) márka darabjait számos celeben láthattad a médiában, persze ők nem éppen pluszos méretűek... És itt meg is érkeztünk a dilemmámhoz. Gyakorlatilag egész nyáron szemeztem ezekkel a horgolt csodákkal, sőt még a Süel Fashion Street-en található üzletébe is betértem...végigmatattam a vállfán sorakozó szépségeket majd megállapítottam, ez nekem NAGYON NEM állna jól.
Ebben a hitben voltam egészen múlt hétvégéig, amikor is teljesen véletlenül bementem a Debenhams üzletbe (ők is ott vannak FB-on, klikk ide) a Westendbe (ahová egyébként sosem járok az ott fellelhető embertömeg nívója miatt) és már a pénztártól való távozás után reklamált a hetedik érzékem, amikor megpillantottam ezt a bézs felsőt. Ott árválkodott a maradék "SALE" részleg ruhái között, és szinte kiabált, hogy vigyem haza. Nana, nem eszik ám azt olyan forrón, lássuk hogy áll. Valahogy azt éreztem, adok neki egy esélyt...és milyen jól tettem :) (legalábbis szerintem). Noha szezonvége, de beszereztem így legalább pénztárcakímélő módon ezt a horgolt csodát, ami remek módon elfed de nem sátorszerűen egy ujjatlan topot.

Tanulság:
1. MINDIG, MINDENT próbálj fel! Nagyon sok függ a szabástól, a minta és a tested kapcsolatától, hiszen nem szalagról jöttünk le, különbözőek vagyunk, jól állhat valami, ami a vállfán lógva nem túl vonzó - egészen addig, míg meg nem töltöd élettel!

Kiegészítés:
2. Több méretet próbálj - én rutinosan 1-el nagyobb /kisebb méretet is beviszek mindig magammal, mert ahány cég, annyi szabás, és így megspórolom a rohangálást is a próbafülkébe-és-ki.

Szóval próbára fel, bring it on, baby!

Csók, puszi, pá édeseim
Zsuzska

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése